Elektronikus szerződéskötés

Forradalmian új szolgáltatás, amellyel egérrel és érintőképernyőn is aláírható dokumentumok, szerződések készíthetők.

A felhasználók a szolgáltatás keretén belül, földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül tudnak zárt folyamatokon keresztül dokumentumokat, szerződéseket továbbítani, szerkeszteni, javítani, átnézni, majd a folyamat végén érvényesíteni. A dokumentumokat egérrel, vagy érintőképernyőn is alá lehet írni, végezetül pedig hitelesíteni, hogy a dokumentum megkapja a megfelelő tanúsítványt, időbélyeget. Az aláírt elektronikus szerződések tartalmazzák a felek kézi aláírását digitalizált formában, egy kiemelt minősítésű elektronikus aláírással és minősített időbélyeggel ellátott PDF állományban, amibe van lehetőség csatolmányok beágyazására is. A szolgáltatás nem csak a találkozás és a szerződéskötés idejét spórolja meg, hanem önmagában megoldja a szerződések tárolását, rendszerezést is, ezzel helyet, energiát és pénzt megtakarítva. A megkötött szerződések, egy könnyen kezelhető és átlátható felületen tárolhatóak, rendszerezhetőek saját igények szerint kialakított mappastruktúrában, ráadásul bármikor elérhetőek a partner számára is saját felhasználói fiókján keresztül. A szolgáltatás minden olyan elektronikus eszközről elérhető, amelyen fut valamilyen böngésző és érintőképernyővel/egérrel rendelkezik, mindehhez semmilyen kiegészítő program letöltése nem szükséges.

Elérhetőségeink

1145 Budapest
Bácskai u. 55.
+36 20 510 3393
info@telemeteor.hu

Navigáció indítása
Youtube
Vimeo
Google Maps
Spotify
Sound Cloud